Fogyasztó társadalom

I Én művem-bűnöm is? – hogy hull a csipkés oromzat.   És szobrok ujja, orra letörik. A hódítók közé, kik éjt-nap utca-hosszat   rontják a város műemlékeit,   hidait, kupoláit, hölgyeit, a martalóc-hadakba engem is besoroztak.   II Tekintetünktől márvány puhul; da Vinci rajza fakul; lesz Pithagorász tétele roskatag: foszlik plátói álom, fut kanti gondolat – Mind aprólékosabban foly a vad-éhü hajsza, melyből nem vonhatod ki, még élsz, te sem magad. Együtt falunk s emésztünk mi sáska- s juh-csapat:   III együtt szodé utókor! Együtt terel a szajha peplonos gyorsírónő. Magzatmódra épül bennünk e Jövőnk s ürül ki mint salak, míg fogyó jelenünknek végösszegzéséül – Vigyázz, az újrajött utódok számára nem marad biztos lakóhely több, mint Urból és Ninivéből!