Vers-ünnep, kettesben
| …Állt egy szobor, magas hegy tetején – |
| Állt egy szellős ház s népe abban – |
| S lett völgyi Rom – Fölrakhatatlan? |
| Kérded, máig friss költemény? |
|
| Fölény rontásban s rá fölény |
| szorgos birodalomra s fönnen |
| áll majd az is, mi szél-űzötten |
| száll szétmorzsoltan, mint fövény; |
|
| az a Ház, költőm s benne az a már rég |
| hajh, hányszor kilakoltatott hű háznép! |
| Mihez hű? Rögeszmédhez – mind hívebben |
| izzik még, bár hamu-födte szivekben. |
|
| Azéban is, ki ily fenn-szót, ha hall: még |
| csak tátog, Sándor, levegőn a halnép, |
|
igent voksolva: úszni vágyik; |
|
igen: testvériség-óceánig! |
|
|
|