Itt és ott

Hegyi ház ablakaiból, Budáról nézve, amikor Pest parthosszán a lámpasor egy perc alatt kigyúl; a szív elevenébe, az én jonhomba is – emlék? vagy sejtelem? – hasít: egy állati – vadállati – föltátott állkapocs agyarai villognak a növekvő sötétben, megtestesült barbár düh acsarog, hogy átszökkenve a Dunát karmába kerítse Budát, szaggatva darabonként falatot, nyeljen éhére Nyugatot – S én itt vagyok. És ott vagyok.