A falevelek végső útja
| A falevelek végső útja! Nem |
| az a halk lekeringés csendesen |
| ágak ég-magasságából a földre. |
| Nem az a szűztiszta hullás! Hanem |
| ahogy már ottlent loholnak, pörögve |
| bokrok alól, sövény mellől be, |
| a pocsolyába, majd a csupa-sár |
| határba, szerte, szennyesen! |
| E holt kezek, e zörgő tenyerek |
| halálmenetét nem őszi szél kergeti, |
| hanem – érzed? – tavaszi: kikeleti! |
| Menyecske söpör szemetet. |
| Mért emelné hát pillanatra bár |
|
|