Beszéd botommal

Tréfából vettem sétatársamul, de most már ő nem bocsát el, ez a bot. Agy-szellőzéskor estelente   hű társaságban ballagok. Tekintettem előbb, mint jó ebet. Érzem egyre közelebb hozzám: Tagom lett. Ki gondolná itt az utcán:   három lábon megyek? S elgondolhatná-e bárki, hogy nekem kinál még derűt is (nem bánatot) ez a bot? – Mint mikor – „jöjj, gyermekem”   kezet anyánk adott. Megyek s ha – mondják – korosodom is – mintha felnőttösödne minden köröttem – hogy hívjam? – közösség, isten,   jövő? Súgva: ne félj, de bízz. Tudom, hova visz ez az út, ez a bot. De míg van bennem kivánság pörgetni őt is, mint rég legényi pálcánk:   oszlassuk csak a bút!