Rács mögött

Kassák utolsó fényképein, utolsó könyve borítóján a nyolcvanéves arc kazamaták vasrácsai mögül csontosan, ráncosan, sóváran a pillákra függönyként bomló szemöldök alól máris a másvilágról fürkész felénk, hangtalan; ráncok fércelik szorosra a száraz ajkakat. Nem nyugodott bele semmibe. Abba sem, ahol most raboskodik. Ahova vágyott: a jövőnek börtönlakója. Abban is elszánt éhség-sztrájk szervező. Hallgatom, hallanám mind szomjasabban fal-morzéje kopp-kopp-jait. Ki fejti meg? Istent is szólítgatta – ő! tegezve, mint legvégül annyian, a Munka, a Szép Szó, de még a Válasz mordályégető köreiből is; engem, az annyi rács-kilátáshoz sem jutott rabot kivéve!