Végső exodus

Hullabűzt hársillattá gyúrva át,
majd szétfecskendezve a levegőben
dolgoztak gyáriparilag a fák
X.-ben is, az Ó-temetőben.
Most a hírnév van soron, a dicsőség.
Szűr s szív még mélyebbről gyökér meg ág.
Vegyelemzi 48 helyi hősét,
a „hadi dűlő” néhány szivét, agyát!
Több nagyapáét pumpálja ki
a földből olajkútként a Jövendő:
a Szakértő Halál, mi jó neki:
nekünk s mi még sárnak visszavetendő.
Ott lent megint mind ősanyag leszünk?! De
te is velünk? Te, Lajos Kállay?
Mi marad meg abból, mit kezünkre
bíztatok Cél s Út szivós árnyai?
Csínján velem majd, bölcs hársak, akácok:
bírák, vegyészek! Végső szó jogán
fedjétek föl, e szívig ha leástok:
kiáltó vétóm volt a csönd s magány.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]