Vihar előtt

Minden szak-fényképész-csinálta kép
harsogó hamisítvány volt
a szegényekről, sőt a „jobbmódúakról”.
Mind megfontolt hazugság, falhoz
állítani a jövőt. Varrt, vasalt ránk
hetekkel előbb már anyánk,
szabott magának is illő ruhát
a simontornyai divat szerint,
ha városba kocsiztunk s végül is
megérkeztünk – lám, hogy is és miképp? Itt,
nos itt a tárgyi – nyomozati – adat, akár
bűnügyi múzeum számára is:
havasi, jobban megfigyelve: alpesi a táj,
csermellyel, fahíddal, sőt zergepárral, mely előtt
állunk csoportban, bátyám trombitával,
néném strucclegyezővel, és műpálma mellett,
így néztünk mereven
a mai napba, színpadon színészek,
vádlottak bírák előtt, katonák
kivégzőfalnál – apám öntudattal,
vastag nyakában s lentebb kovácsmesteri
mellén a híd-ív-szerű óralánccal s annak közepén
függő gyanánt a kisded iránytűvel, várva-állva bizton
bár tengeri vihart.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]