Rabszolga
| Emlékszem a legapróbb részletekre. |
| Szalmafonatú volt a szék, amelyet kicipeltem |
| a fa alá. Így értem el az alsó ágakat. |
| Fölhúzódzkodtam a szétágazásba. Lomb alatt |
| fészekben ültem. De lekúszni már |
| több volt a veszély, kevesebb a mersz. |
| Kijött valaki, tán K. L. a házból. Leemelt, |
| meglóbálva a maga magasában mielőtt |
| Hogy hova lett vajon s mivé, |
| meddig ért kifutva az a fiú abból – ebből! – |
| a ma is lerajzolható hajdani kertből? |
| Eddig. Ide. Nézd, bármily fölfoghatatlan, |
| én vagyok ő, az a fiú. Tárgyi jelek |
| bizonyságával. Bal bordám alatt |
| ott a fröccsentett vízcsepp-szerű anyajegy, melyet |
| eszem tudása óta ellenőrízgetek. |
| Itt a sebhely – későbbi okmány-hitelesítés gyanánt –, |
| ahol a balta majdnem elvitte bal hüvelykujjamat. |
| Magántulajdonom hát e minden adat |
| Megörökölt pogányrabom. Eladhatom, |
| így is, amivé változott. Megölhetem: |
| megállítva gyógyszerek-táplálta szivét. |
| Meg a lelkét is. Az is csak enyém. |
| tisztázódott, mint végső adalék. |
|
|