Phőnix

1

Út a múltba (Pannóniában)

A hold tejfehérében a hű templomok

szfinksz- és gúla-romok,

lent a Sió-lapályon. Tornyaik

homlokán a vak (amióta

mutatótlan) óra

káldeus égrendhez igazodik.

Mért rohanni, ha semmi nem halad? –

kattogtatja a gyerekkori vonat,

számolva talpamnak a kerekek

döccjeivel időtlen perceket.

Szabad vagyok! – Hova szabad?

Előttünk fönt a vén szárnyvonalon

a meredek alacsony

halmok kanyarjain

hóhérkötélként tekereg,

szűkít hurkot a sín.

Azzal riaszt, hogy vissza: újra

oda vezet,

hol mindenki csak rab lehet –

Tegnapunkba? Kőkorszakunkba?

2

Így is tovább

A sürgönypóznák völgymenetnek

léckerítéssé sűrűsödnek.

Mámorít minden gyorsaság.

Hegynek föl harmonikamód

Válnak szét a sürgönykarók.

Szinte karja izmain át

irányítják az utazót

mikor is hallott muzsikák:

ó litániák, halott-virrasztó imák?

3

És még tovább

Somogy pusztáin fehér és nem fekete

volt a nők gyászviselete

dédanyáink korában.

Gyárthatnánk – itt a nyersanyag –

valami helyi mitológiát

napjaink modorában:

hogy mit üzen bár esztendők ezrein át

a mély-múltból a mélytudat –

Dehát

Igen: dehát…

Az infernói út –

épp a látomás nem lehet hazug!

4

Egyre szívósan

Meszeli szorgosan a holdvilág

halálszinűre épp a magasabb

s büszkébb falakat.

Ahol növekszik a homály,

ott fehérlik föl a halál.

Az elmúlásból.

Titkos jeleket küld a távol.

Egy bűn-szapuló más világ

purgatóriumából

értetné meg magát

valami tisztaság?

No lám: a jövő is a múlt

könnyítő tengerébe hullt?

Phőnix lesz minden ifjúság?

Vesztve szivemből mennyi, mennyi súlyt,

megkönnyülök. Megenyhülök,

mondhatnám: földien örök

elemben – akár lángözönben?

Az már előttem, mi mögöttem.

Vonszol a vonat, sántítva döcög,

porban vánszorgok, pondró, nyomorult –

De lesújtva is, szárnyatörten

madár csapong fölöttem.

Küszködve ki- s kiszabadult.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]