Pergamentbe kötve

Itt hever agyamban, kamattalan pénz a bankban;   harmincezer év takaréka – markaimban itt van,   számítsd te ki, hány s hány nemzedék   kincs-tartaléka: tudok aratni. Mernék, ha mást nem, járatni gépet, mely csépel; nyájat, mely tejgyűjtve béget.   Megtanítanám venyige-takarni,   kendert nyűni az emberiséget.   Vén vagyok, de válaszolni friss, vedd úgy, mint padlás-zúg avittra   sárgult de összegyűrten is   fényőrző pergamentje kisímítva. Ráncos bőrbe kötve is, nos talán   nem is tinektek, rajtatok   át adatik jól tartósitott   Titok, mely villámló tudomány s dörgő Igazság. Ég adja, hogy   jókor, öcséim: miért tanácsos – így kódolva: „hasznos”, úgy meg „üdvös” –   védeni úgy – bár halálos tűzhöz hátrálva, mint ők, kik hajdanta védtek hölgyet és hont!… kik messze úgy néztek, hogy hullva Trója – hány üszkös   Trója orrfacsaró füstszagában.