Postakürt

Gyorsulnak napjaim. Ügetnek!   Postalovak. Hozzák nap-nap a mind korábbi   hajnalokat. Nagy hírrel, egyre sürgetőbben   síp- s kürtjelek riasztanak s félébren is már   röpítenek. Vad zene-bona visz. Hova is? Csak   álmélkodom. Ő közeleg, ő vár vegyes ricsajjal,   gyermekkorom: Előkorom hív, mintha volna   ő a jövő! Mintha a múlt idő lehetne   hit és erő! Fekszem s tűrök… Ragadjanak csak   robogjanak – gyeplőt-hámot tépnek a meg-meg-   vadult lovak. Igen, a vágta régi lármás   lagzikra, és igen, valami régi rémült   menekülés. A Jelenések négyesének   patazaja – S löveli közben kapu-fényét   a várt haza? Heversz te is majd, sebesültként,   aki fölött egy perc, és – hallja már a harci   kocsi zörög.