Megint egy könyv
| Készítgettem-szűrtem nekem magam, |
| betűt betűre házilag. Fél-titkosan |
| békítgettem csöppenként magam, legyen |
| rohant minden, nem állt meg semmisem! |
|
| Csöppenként is, lám, nem remélt ajándék, |
| akként amiképp csoda-ráadásként |
| a Nagymindenség, a Nagysemmiség. |
| Ahogy cseréli pillantásait: |
| csöppként villantott tavaszával, |
| őszével szemezni sem átall |
| vénen is kacér kedvesként az örök ég, |
| dalnok-vért ivó szörnyeit |
| halljuk, mit énekelne, míg – |
|
| S vén széptevője! Mit tehet? Fejet |
| hajtva köszöni Árionként a kegyet, |
| húrjait, nyomja közelebb ősz |
| tincsét a még megpendülőkhöz – |
| Mit válaszol a zeneeszköz? |
|
|
|