Nincs kegyelem

Lázadó lakáj lett emlékezetem. Ő s nem szivem könyveli, ki él még közületek. Kortársaim sorából ő húz ki hány nevet, ír vissza holtakat. Mind önkényeskedőbben. Jogrendszerét magam sem ismerem. Ha olykor közli is indokát – rég nincs föllebbezés. Tartok igaznak bármit tiltakozásotokból, vagyok már magam is bűnrészességre kész. Jurisprudenciát? Rég megvet logikát, és: demokráciát? – kiröhög ez a zsarnok. Emberiesség?! Bah! És mégis ő – ti vagytok. Vele ti diktáltok, ti: a régi hős Család. Emlékezetem így lett önállóbb, mint az álom. Így lett jövőnk helyett a mult szabad világom.