Bírák és jósok
| Rest szavaim okosabbak gyors |
| eszméimnél: vénebbek. Bölcsek. |
| Bátrabbak – hány kipróbált harcos – |
|
| gondjainknál. Vér, szitok freccsen. |
| Őrültház rég hit- és tudásház. |
|
| Rendtudóbbak, illemtudóbbak, |
| jövő-tudóbbak – régtül oly sok |
| titok tudói. Hallgatódznak: |
|
|
Nincs kegyelem
| Lázadó lakáj lett emlékezetem. Ő s nem |
| szivem könyveli, ki él még közületek. |
| Kortársaim sorából ő húz ki hány nevet, |
| ír vissza holtakat. Mind önkényeskedőbben. |
|
| Jogrendszerét magam sem ismerem. Ha olykor |
| közli is indokát – rég nincs föllebbezés. |
| Tartok igaznak bármit tiltakozásotokból, |
| vagyok már magam is bűnrészességre kész. |
|
| Jurisprudenciát? Rég megvet logikát, |
| és: demokráciát? – kiröhög ez a zsarnok. |
| Emberiesség?! Bah! És mégis ő – ti vagytok. |
| Vele ti diktáltok, ti: a régi hős Család. |
|
| Emlékezetem így lett önállóbb, mint az álom. |
| Így lett jövőnk helyett a mult szabad világom. |
|
|
Dervis
| egyszer csak megvisszhangzana |
|
| S enyém e hang és – rab világ, |
| – hisz úgy öl már a szomjuság! – |
|
| Száj vagyok, mellyel, nagyvilág, |
| hogy álmából – olyat kiált – |
|
| (Az lenne boldog csoda, ha |
| szivét pap, kondás, katona, |
|
| Rendtevő szavak! Fülleteg |
|
|
| Hány volt hanggal is szótalan |
| hittel úgy végül, ahogyan |
|
| Mert leckét én is, csillagok, |
|
| Leckét? Hol hű szóra viszály |
|
csap föl s félsz pisszeget? |
| „Hazámnak hangja gyenge bár |
|
| elmét, öreg, hisz egy füszál |
| Szóértés hangja gyenge bár, |
|
|
| Ahelyt se? – tudod! – mely körül, |
| könnyet csupán azért törül: |
|
mért nem lett „jussa” több. |
|
| Hol szinészmód sír mind, amig |
| oly mélyre, hova – hallatik |
|
bár jaj – nem hat le fül. |
|
|
|
Percnyi varázs
| Nem állt meg az állomáson |
| Röpdösött a vagon-rácsból |
|
| Támadt egy-egy perc varázslat. |
|
|
Catch as catch can
| „Dühöngsz? – Dühöngj!” –nevettem, miközben a vitorla- |
|
kötélen s kormányrúdon át |
| fékezni kezdtem, fogva két marokra |
|
| Átjött karizmomba az esti orkán |
| Gyötört, de rangot is adott: lám |
|
| Végtagom lett: velem egy testi rész lett |
| Harc folyt, úgy benső, mint ha összevész egy |
|
| Testemben – izmaimban – tudtam, mért folyt az angyal |
|
s Jákob közt – Kiért? – küzdelem. |
| Az ős rejtezkedő volt, a neve-sincs, vak haraggal |
|
|
gáncsokat – a sziszifuszit! |
| s ízleltem már (előre), hogy zuhan, ki |
|
| Játékharc volt? De vallott mégis valódi könnyet |
|
s fintort szem és száj válaszul. |
| Nem érdekelt, hogy melyikünk lett, |
|
|
Au-dessous des mêlées
|
A hajdani hős genfieknek
| – Mi végre élsz még? – Belelátom |
| új házba már meg-megdőlését. |
| Kihallok harsány despota- |
| torkok ércéből pléh-zörejt. |
| – Szem vásik, dobhártya fásul… – De fürkész, |
| fülel, szaglász a szivből kifelé |
| házőrző ösztön: rekedt susogóra |
| vénült kutyáké, jósoké. |
Jöhetsz már |
| hozzám: ős-tölgyest zúgató Idők, ők |
| adnak tán hangot hangommal – nagy csönd előtt! |
| Így ihletetten láthatok bele |
| s láttathatok lám simára műtött és vakolt |
| szépasszony-arcba féregrándulást, feszes |
| országképmásba festményrepedést, |
| dadogó nyelvvel dodonai vigaszul |
| hirdetendő – kétkedők, lám vonagló számra is |
| parancsként tett igéket: lesz igazság! |
| Van pártfogónk! Rendet csinál |
|
Veszélyes hitves
| Nem könyörületes hölgy a szabadság. |
| A szabadság: jóllakhatatlan |
| farkasanya. Az a hétszáju Szörny, mely |
| kap minél többet, nyelne egyre többet. |
| mely olajtól égve olajért lángol, |
| mint a féltékeny szerelem; az a szertelen, mely |
| világrajöttekor emberevő még. |
| Szülő- és gyermek-evő a szabadság; |
| mindenfaló, tisztátlanul akár, mint |
| az emse és a szerelem (kinőve már |
| tejkorszakukból). Őrizkedjen is hát, |
| aki tudja: nem adssza-nesze jog |
| a szomj a szabadságra; s szerelemre; |
| a tisztítva is szennyezőkre, |
| a szennyezőn is tisztítókra! |
| Választanod kellene hát (ha kapnál |
| választást, férfi szív) hogy örökös |
| lánglobogásban élsz-e vele vagy |
| fölszarvaz az első sihederrel. |
| Veszélyes hitves a szabadság: |
| ő ledurrant, ha megcsalod. De te, |
| te, ősz fővel is… Civódva követlek, |
| vadóc leány. Becsüld meg, koszorúval |
| síromat, özvegyem, örök szűz. |
|
Hol lesznek…
| Hol lesznek legyalázóink? |
| Holtan álarc módra von mind |
|
| Hol lesznek földicsérőink? |
| Sarjadó vetés fölött ring, |
|
repül előre velünk örök ország. |
|
|
Közügy
| Hősöket szülő s temető, távoli |
| városból egy hír. S a teaasztalon a tetszetős |
| folyóiratban a fölösleges versek végleg |
| az opera is híg: fölösleges. |
|
| Röstellnivaló, amit tovább szellemeskedik gyanutlanul |
| a házigazda. Kristályosodni kezd egy addig |
| alaktalan igazság; röntgenképet ad lényegéről egy |
| zavaros történet-tudósi föltevés, |
|
| Átvilágul – hasonló csontrendszer-derengtetésben –: |
| mit is rejt társadalmilag: ragályos alkoholizmus, vallási epidémia, depresszió. |
| A sejthasadás törvénye szerint nő az igény újra definiálni: |
| ki a köztolvaj, az osztály- és népáruló, a |
|
| üzér s könyöklő s mind a törtető: mert hova is? – ez nappalodik elő. |
| Feszültségmérő tűjeként rezzen, de szemmel láthatóan mégis |
| a hitelesség szintje a frissen megjelent értekezésben, |
| vastag regényben, percnyi |
| fölszólalásban, hallgatásban. |
|
| Műhely s mező ebédszünetében kihull a nyomda-illatú papírlap |
| (épp attól ólom-sulyosan, ami belőle hiányzik) a göcsörtös, de épp azért |
| mindentudó kézből. Mit prédikál a pap? Fölszáll a szószék, mindegyik: úszik |
| parafaként a szófolyamban az össze- |
| összeboruló pillák sásai közt. |
|
| Talán csak mende-monda az a hír. Fajsúlyt cserél a közeg, amin átsuhan. |
| Ablakrést lel késpenge-élű légvonat. Fagyos |
| hideget húz a szobákba a mint, és köznapi |
| jövője messzi tartományokban. |
|
| De mi is tágul? S különül vízként-olajként? |
| Könnyebb a levegő, vagy nyomasztóbb? Maligán-foka |
| lett a mosolynak. Hőmérő foka tekinteteknek. |
| Etnikai határok rezdülését |
| jelzi szeizmográf-idegzet. |
|
| Nem is a legriasztóbb az a hír. Függetlenül attól, mit is nyujt, |
| – mint a placebóban a hiedelem – gyógyít vagy árt. |
| Van rossz rövidzárlat. De szaporodik az, amelytől |
| áramszünet helyett vakitóan |
|
| Gyorsabban nyílik segélyre az erszény akkor is, ha |
| lassúbb-szigorúbb számolással zárul bele a pénz. |
| Szerényedik az íny, a has. Nemzedék vállal élni böjtben |
| szűkös szobákban, csak: együtt akadálytalan |
|
| Eszmények – mint napsütésben delfinek csoportban – |
| merülnek föl – honnan is? És miképp ily változatlanul? |
| Férfiakra másképp figyel az ifjú nő. Falvak sora |
| névként gyermekkori nevét. |
|
| Ki tapsol? Országnyi nézőtéren az oldalpillantások, nyálnyelések szavaznak. |
| Ki a jó szomszéd? S ki a rossz? Székreccsenés jelent föl gondolatárnyalatot. |
| Biztonság kezdi fűtőtest-cirpeléssel titkos terjedését. |
| A türelem, mint a mikroszkóp. |
| A fegyelem, mint a látcső. |
|
|
En effet! – „A király meztelen!” Köntösként, koronaként |
| hullnak álszakállul növesztett dísz-szakállak, dísz-talárok, |
| fakulnak emlékművek. Ül a bálvány-szobor, szisszenve minden nyíl-zizzenésre |
| Jupiter-lámpák tévé-olimpuszán. |
|
| Ki tapsol? A hír csöndre int. Mi árad mégis át a testen? |
| Az emlékképek jó-érzésével? A hűség. Jégmozdulatlan arcok váltanak |
| hangvilla-módra eszmét. Félelmetesek tanácsaikkal |
| a tükrök, a szegény (a duplán |
| elárvult) janicsárnak is. |
|
|
L’amour ou l’honneur! Előrevágyó gyermeked előtt is ott a zöld s piros, |
| tisztes eleid törzs-jegyeit vagy letéped róla – ajkáról a nyelvet is, hogy boldoguljon – avagy… |
| de lehet-e boldog igy is, bár a célnál? – monológjukkal milliószám mennek át |
| „– Szeretet vagy becsület?” – a szinen |
| Racine-i hősnők, szájkosárral. |
|
| Ki az inter- s ki a sovén- (az infra) nacionalista? S kik-mik ők akik |
| vádként süvöltik? Fogalmak vetkeznek kacagtatóbban már, mint az a kövér király |
| s iszonytatóbban, mint kéjre-kész szadisták, ha ágyon már az áldozat, lekötve. |
| Jeges Berezinákon át vacogva |
|
| Még cáfolható tán a hír. Egyre megy. Az évszakokkal is |
| más a viszony, országrészekként bár. Önbizalom, majd bizalom társaidban: ez |
| kerekít látóhatárt s jövendőt. Villámkisülés nélkül tisztul a lég |
| s e kohézió világrajötte nem kisebb |
| rejtelem, mint egy születés. |
|
| Hol van még Echo? A technika terjedése kiöli az erdők rejlő |
| s rejtő csodáit. Némul a Visszhang Istennője. Süketnek |
| térképezett rengetegen át jő, tapogat kérdéseivel a tétova hír. Itt-ott |
| halkan, amott dörrenve felel |
|
|
Ne feledd a tért…
|
Moore után, Arany, Petőfi,
Vörösmarty nyomán
|
| Ne feledd a tért, ahol elestek ők, |
| bárhol hulltak el ők, fajtánk hű férfiai, az a föld |
|
szent ügy hős-helye lett. |
| Mert hol tiszta ügyért s így lám temiattad – |
| Úgy az övék, hogy már a tied. |
|
| Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had |
|
bár legutolsó hátvéde ledőlt! |
|
| nem nyugszanak ők. Nem holt, nem letiport sereget |
|
emészt el ott – vagy akárhol – a sírhant. |
|
|
Ha ti nem is
| Gyermekeitek, a lányok, fiuk, |
| ha ti nem is, megszégyenlik maguk: |
| gyomrukig érzik át már ők a bűnt, |
|
| Számra, anyám hangjára lakatot, |
| civilizált fegyelmet raktatok. |
| De zord a csönd, ha lentről rab-düh néz |
| Nos, némaság. De lám csak: él a jog |
|
| Fegyelmezem műveltre szivemet. |
| Hallgat a ház. De Kezdetek és |
| Végek fölmorgó légvonata vad- |
| Mindnyájunkat egyaránt fenyeget. |
|
|
|