Úthálózat: szemgyönyörűség!

Szeretem ezt az egynéhány napot, amikor csak kerülget bennünket: épp csak ódalog falvak és városok körül a tél. Rejti fogát (mosolyt is ejt) még, ha be-betér. Nem az a pokol-küldte vendég, ki majd mindent bevedel s fölfal – A tanyán túl a domb, a rét fehér, fehér, mint bemeszelt fal. De országút s dülőút a föld melegét őrzi: talaj-sötét. Használja máris pata és kerék. Van még kiút! Beút! Mint rég diákszemem előtt Irány s Vigasz. Van: El s Tovább! Helyzet s Végzet: nyügöz. De ládd: szerte a holt-fehér völgyön-hegyen győztesen ismét emberkezünk nyomát! Sző szemfödőt az ég, ránklöki majd – De lent lám végsőkig kitart: mi voltaképp? Az ember kezdet óta emberre áhitó hite? Éhe? Test-érdeke? Testvériség-szomja? Egyre megy! A végképp elúttalanult határban, vén szivemben ezt olvasd, a történelemben! Gyönyörű – harci – térkép!