Babits visszhangján

[1] Ürülő ablak Kár könyved nézned, ablakod nézzed: utolsó ábráit lapozza a kert. Hagyd az eszméket! Ne azt, ami ámít: láss egy kis valót: bár bucsuztatót: eligazít! Bár betegágyból: hívd be a távol vigaszait! mielőtt hó s köd ránt köréd függönyt. Az év (meg az élet) könyvében a képet immár napra nap villantja vadabb forgással a lap. November, december! Mind henyébb ecsettel vázlatoz a mester, mígnem abbahagyja s az utolsó lapra, a pusztán maradtra, az üres vidékre fehérrel fehérre hó sűrű esése írja, vége, vége, – hány folyt. köv. helyébe!   [2] Tisztulás vihara Őszi szél – magad is légy – jajjaiddal is – tisztulás vihara. Őszvégi szél! Söpörj és takaríts: Csapj ide, csapj oda, jövőm házasszonya, rendrakó szenvedély, repüljön a levél, múlt piszka és pora – Öregség vihara, ha ezt a becsapott szívet is elkapod, vénségi ős harag, zúzz ablakot, repüljön a kacat, csinálj léghuzatot, földúlva a nyaram, szellőztesd az agyam, segíts nekem! Kinálnak sírszagot túlérett illatok; mi reggel iny-öröm, estére kiköpöm – Öregség vihara, bosszú bősz kardala, dolgozz velem; törj, tombolj, csináld jól munkánkat: ne legyen tegnapi virágból sehol és sohasem holnapi szenny – légy hitvesem – ragadj magaddal, segíts nekem.   [3] Meszelés Várj te (bűn-tagadó szivem) ünnepre-szánt kirakott ház gyanánt a nagy folt-takaró munkára, mit a hó, a zord évszak mível gyors meszelőivel – Várjak, mígnem a tél, a végső, ideér s úgy dönti a világ tájaira fehér baj-ölő anyagát, ahogy mi a tömeg- sírokra a meszet… Hidd, új idő jöhet! Bár minden elveszett…   [4] Fölmagasultról De ne csak ezt a példát, ne csak szaggatott hangját, amit adott a rossz torok –: csodáld a másik próbát, ahogy aprón rakott sarkán elkopogott, úgy futva útját, sorsát: megtöpörödve, mégis főt égre lökve mégis, botolva és kifulva, a kínok pokol-mélyből rászabadult tüzétől nagy árnyával azért is zord istenéhez újra, újra fölmagasulva…