Neveletlen épület

Apránként: évenkénti szemhunyással   valamit megbocsátanak   csunyaságán előbb a fák,   a mégis felnövők, a busz, mely ott szalad, tízpercenként a téren át. Elnézik neki majd ők is, a dombok   a pökhendi ormot, pimasz tetőt   és mind a születési anyafoltot,   miket most már kérkedve vállal.   Szégyenkezve, de közelebb   lép hozzá egy jómultu várfal.   A tornyok, bár a gőg   pillantását váltják feje felett,   meghajolnak a közizlés előtt:   épp, mert annyit berzengtetett, randevuzók közismert helye lett.   Közöttünk él. Komoly   terveinkbe is beleszól. Még nincs botom. De már kezembe illenék.   Hogy hátranézzek utamon, bucsuzkodjunk, csunyácska völgyvidék! Pupod síromig hordhatom.