Messze a közvilágítástól

Kültelki utcasarkon megrohanni
már ki mást akarnánk? magunkat volna rendjén
leütni végre, térdrenyomni; torkon
kapni a tíz ujj sziszegő
bosszújával, szorító szégyenével;
belefojtani a lelket: a zsákmányt!
Amivel meglépett, a lóvét!
Kirázni belőle a lelket,
lelket rázni az árulóba,
a cinkosba, beugratóba –
Messze a közvilágítástól,
hát megy végül az el- s fölszámolás,
ülvén együtt – úgy értve, hogy magunkkal –
ebben a jóhirű (még ismerős) csehóban,
nyelve kupicánként a tort is,
az áldomást is.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]