Messze a közvilágítástól

Kültelki utcasarkon megrohanni már ki mást akarnánk? magunkat volna rendjén leütni végre, térdrenyomni; torkon kapni a tíz ujj sziszegő bosszújával, szorító szégyenével; belefojtani a lelket: a zsákmányt! Amivel meglépett, a lóvét! Kirázni belőle a lelket, lelket rázni az árulóba, a cinkosba, beugratóba – Messze a közvilágítástól, hát megy végül az el- s fölszámolás, ülvén együtt – úgy értve, hogy magunkkal – ebben a jóhirű (még ismerős) csehóban, nyelve kupicánként a tort is, az áldomást is.