Sírbontás

 

I

Rugdalja már a rigó az avart.
 
Eltünt a hó.
Kaparja már a madár a tavaszt
 
a föld alól.
Vájja ki varjú, veréb és rigó,
 
ami még jó falat.
Rugja arrébb, mi nem nyelni való:
 
szakértőn válogat.
Biz: exhumálás! Hogy meg mit hagyott
 
a tél: mi van
maradék moslék, rovarok, magok
 
kriptáiban.
Fal életet – életet! –, így sürög,
 
aki élni akar.
 
Villáz a víg sereg.
Villogva száll a szélbe szórt avar.
 

II

Rongyos és foltos: szakadoz a tegnap
patolyat-tisztán feszülő nagy abrosz.
Latyak a földút. Puhul a vetés hó-
leple is – ott meg pockok alagútján
 
tör ki a bősz föl-
támadás, éppúgy, kitakart tömegsír
hullaszagával! Süt a nap. A szennytől,
mintegy a bűztől hitelesülten száll
égre ős Nemzőnk: Ozírisz, a büszke.
 
Orrt se facsarva,
zengi (fényhangon): Diadal! Nyomomban
Ő, a hány néven Keresztreitélt, a
hányszor el- és eltemetett, de végül
csak kitört égi vigaszunk, az évi:
 
– Örök Igazság!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]