Mióta halottainkat a föld mélyébe eresztjük, azóta rögződhetett belénk, hogy
egész életutunk lefelé vezet. Voltak népek, melyek elköltözöttjeiket fák, sziklák,
errekészült tornyok tetején adták át az enyészetnek; férgek helyett a madaraknak. Ha ezt
a szokást vettük volna át, úgy érzem, hogy világ- és életszemléletünk könnyedébb,
kedélyünk derültebb lenne. Tán még nem késő. Próbáljunk meg minden utat. A
transcendentia felé, odatúlra, a fenti túlakra? A Hitek és Vallások Iránytűjével? Ha
krematóriumok kéménye abban a szerepben is nem idézi az emberiség egyik legrettentőbb
bukását, tapogatózhatna az elme arrafelé is. |