Megalázatlan

Csapkod őslény-bőgésü szél. De fák nem hajlanak. Egy ág se hajlik. Maga ura lett a világ. Mi hallik dal ki madárból, vinnyogás kutyából? Száguld szél, de levél, füszál, egy füstfonál nem lebben. Száll év, évezred, de kopár szivemben a kezdet s vég léghuzama kereng csak. Szaggat szabad zsarnokként, bőg, tipor – mi is? Ítél fönt s lent, de – rajtam? Őrzi jól pecsétlő mosoly hű ajkam végső jogát: hogy szembeköpjelek, Szörny.