Ünnepi leleplezés

Gyorsan! Odanézz! Igy csodáld – már csak a széles, ünnepélyes lendület miatt –, ahogy a föld-ég közti őszi kék homályt (köd-függönyt) szétcsapja a déli Nap s ott áll (ahogy kétszáz éve is állt), mint szinpadon, a hű túlparti hegy a kocsmával, az óllal, a dőlt kúttal az ól felett! Roskatagon, de oly szilárd daccal, mint kinek év s perc egyre megy, mert, íme, ő nem adja meg magát… Sokan sokáig emlegettük azt a „ments-hely”-et. Dicsérve régvolt asszonyát, borát! A kémény hosszu mosolyu füstöt bocsát, pártolni, hű tanu, az ingatag- lengeteg: ember-agyi emlékezetet. S a vak reményt, hogy úgy lehet, mit elsirattunk ott is egykor: megmarad? Hova mi is, a baljós ég alatt!