Üzenő ifjúkor

Emeltem bal-öklömet én is, jel-adva: számíts rám, jövő. Tavasszal (füvek ujjhegyén is) visszaint az a nagy idő. A csapongó agy (az enyém is) végül szárnyaitól nehéz. Szivemben (lám sírom felé is) egy hűség szócserére kész. Bizony egy nép (ifjú is, vén is), mely fölnyujtott s most visszaejt, az adott – el-elfulva – jelt viharából, hogy: mégis, mégis!