Virágszál, virágszál után…

Virágszál, virágszál után – hányadik is az ott? Gyüjtsd kezedbe a sötétlő égből sorra kigyúló csillagot,   kőasztalomnál némán megülő! Negyven év! Negyven év! Megállt – mert mit hozhat még? – az idő! És mit nyujthatok én? És mit nyujthatok én? Tündöklő jutalom gyűljön öledbe abból is, ahogy pisla lámpáival a csönd-sima tavon a keszthelyi hajó álmosan eldohog. Mit vitt el az élet? S még mit vihet?   És ha volna ez itt oly Robinson-sziget, hova mentő hajó már soha, de soha nem jöhet, s ha se iránytű nincs, se csillagok közt jós-szöveg: mi baj? mi baj? Amig kezembe vont kezeden át szived: minden volt s lesz világ rejtelmes morse-leadója, mondd, te tudod, milyen béke közeledtét kopogja?!