Kézben a jövő

Az volt, igen, az én korom, a néhány pillanat, midőn ligetnyi lehántolt fenyőfa rohant a vizen, fehér vásznasan be-beszíva dagadóra a szél dühét, midőn szálerdőnyi recsegő szálfaderék közt lett nekünk is egy karmozdulatomra gyeplős lovunk a föl-föllendülő ladik! Az volt a remény s a bizodalom kora és helye. Te elől az orrban kisdededdel, én meg kezemben a ruddal s kötéllel szembe veletek felelősen vállalva legalább egy percre biztosan a rám bízott jövőt.