Ki nem fogyó mosollyal

Odadobta előbb a körmeit, fogát, fülét s még az imént is épp oly hibátlan kebleit a tűzbe, a petroleum-bűzzel lobogóba vagy kénkövesbe, odadobta, oda a fogamzás, a vajudás lepedőinek parázs-tüzébe, füstjébe, hamujába, oda, ez a tegnap még uszoda-pezsditően karcsú lány, oda aztán a szem hajnal-egét, oda a ruhán át is mozgásmüvészű hasat, bár tudta, hogy csak így lehet felezni, tűzzel tüzet, oda vetette, veti tovább az átfogásra hajlékonyult derekat, oda a kisded-karba gömbölyült nyakat, a nyíló-hunyó gödröcskét a két orcán a szinte pillantást lövelőt, a hajat, térdet, ölet, szemöldököt, ki nem fogyó mosollyal tudva egyenest az irányt. Tüzet tüzért.