Itt az évszak

Az évszak eljött. Itt van, hogy eldobjuk az utakat. A gyeplőt oda a lovak nyakába. A horgászbotot, a siető folyónak; a szélnek a Szűz cérnaszálait, a fonalat, mely tán még Ariadné kezét dicsérte – Az évszak eljött, hogy mégse bontsuk föl a levelet; a szólni kész, a tartalmas mosolyt; csönghet a telefon, a kapu-csengő, nem oltjuk el a lámpát, mert föl se gyujtjuk. Itt van, hogy meggondoljuk, hogy minek meggondolni is, hogy nem is jut eszünkbe fölvenni bármi kantárt, horgászbotot, telefonkagylót, bármi kötelet a kijutásra, hágcsót, mentőövet, női kezet; bár itt az emlék a tenyérben, itt a szabadság a tenyérben, itt a boldogság a tenyérben, a parola-szomj, a győzelem előlege; de itt az évszak. Eljött. Az Eljövendő. Beszélni sincs mit. Beszéljen ő, ha van mit.