Menetszázad

Vonulunk be a kaszárnyába.
Előbb vetkezés, aztán mundérba-bujás.
Dörögnek az őrmesterek.
Harsog a kürtök nyelv-tanfolyama.
Nos igen, ez az a másféle rendszer,
nincs kibúvás a reglamák alól.
Az egyenlőség érdes egy kicsit.
Nincs kritika, nincs visszaszájalás.
A fekhelyek is évjárat szerint.
A kivonulások hasonlón.
De hasznos kitartón figyelni.
Lehet előnyhöz jutni itt is.
Békén hagynak, mikor a többi izzad.
Több kimenő, sőt – ha ez imponál –
valami kisebb sarzsi, főleg,
ha kintről jön a beajánlás.
Megvan persze a messzi, a magasztos
érdek, mely szentesíti a fegyelmet,
minősíti az érdemet
és ebbe beletanulni: nehéz.
Még nehezebb: mikor lehet, szabad s muszáj
követni, nem a felsőbbség parancsát,
hanem – vaktában – a lelkiismeretét.
Ha nyersz, nagy arany; ólomgolyó, ha elbuksz.
Vizsgáztatás, kihallgatás – lehetne idelopni
civilkoromból holmi vizsga-puskát?
Szorongatom papirjaim.
Már a sugásban sem bizom.
A szív szűköl, – mégis hova?
Csatlakozás! – tudatja a vezérkürt.
A helybenjárás így megindul, arra, hol
dala-fújva a roppant sereg menetel.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]