Menetszázad

Vonulunk be a kaszárnyába. Előbb vetkezés, aztán mundérba-bujás. Dörögnek az őrmesterek. Harsog a kürtök nyelv-tanfolyama. Nos igen, ez az a másféle rendszer, nincs kibúvás a reglamák alól. Az egyenlőség érdes egy kicsit. Nincs kritika, nincs visszaszájalás. A fekhelyek is évjárat szerint. A kivonulások hasonlón. De hasznos kitartón figyelni. Lehet előnyhöz jutni itt is. Békén hagynak, mikor a többi izzad. Több kimenő, sőt – ha ez imponál – valami kisebb sarzsi, főleg, ha kintről jön a beajánlás. Megvan persze a messzi, a magasztos érdek, mely szentesíti a fegyelmet, minősíti az érdemet és ebbe beletanulni: nehéz. Még nehezebb: mikor lehet, szabad s muszáj követni, nem a felsőbbség parancsát, hanem – vaktában – a lelkiismeretét. Ha nyersz, nagy arany; ólomgolyó, ha elbuksz. Vizsgáztatás, kihallgatás – lehetne idelopni civilkoromból holmi vizsga-puskát? Szorongatom papirjaim. Már a sugásban sem bizom. A szív szűköl, – mégis hova? Csatlakozás! – tudatja a vezérkürt. A helybenjárás így megindul, arra, hol dala-fújva a roppant sereg menetel.