Kaland s halrajzás a régi Koronában
| Tófenék-homályos volt a füsttől, a gőztől |
| a délutáni kávéház, mégis hideg, noha zsúfolt s dohos. |
| Én: leglent nedves, rossz cipő; legfönt láz-maszat. |
| Rossz munka, rossz ebéd, rossz gyaloglás után. |
| Kit is kerestem, ki is hívhatott ide? |
|
| A nagykabátban ülő ügynökök asztalain túl, |
| a hosszú terem végén ott már a falborító nagy tükörnél |
| mint egy tengerből fölmerülve, végre: ismerős arc. |
| Bólint, felém int, indul is elébem. |
| Bizalom szállt meg, persze, szinte testileg is, jó melegség. |
| Siettem, ő is sietett a – már-már gyermekkori – jó ismerős. |
| Jött, biz jött, de fura mód mégse közelgett. |
| Nekem kellett egész a tükörig elérnem. |
| Készitve már a hálás kézfogást. |
| Megállván – saját tükörképem előtt; |
| nem azonnal váltva megvetőre |
| a viszont-látás túlkész szolga-mosolyát. |
| Kivel is volt találkozóm? |
|
| József Attila ott lakott a ház mögött, jó kis cselédszobában; |
| A gangra nyilt alkalmas ablak, |
| szolgálva másod bejáratul is. |
| Nem, Osvát itt csak déli egy óráig „rendelt”. |
| Nem birta a füstöt, a délután már tó-szerűt, a nyüzsgést. |
| Pap Károly? Pintér? Nem volt ő akkor is már halott? |
| Fenyő néha kalucsniban érkezett. Komor? Zelk? |
| Sorsunk még elcserélhető volt, halrajzásszerü. |
|
|
|