|
Lábam alá parancsolhatom minden hátralevő percemben a tengert. Le sem kell térnem
a dülőútról, máris nyujtja a sajkát felém, hol hizelegve, hol alázatosan, tenyerét a koldus,
pracliját a puli, beleegyező kacsóját a hölgy. Aszerint utazom, födélzeten állva, hajam
lobogtatva, az önkéntes számüzöttek mosolyával. Nem hátranézve, hanem csak előre, már-már
dudolva. Egy jó hajdani tengerésznótát. Kiürítettem minden poharat.
Szélfútta arccal térek meg vacsorára őseimhez. Egyre ritkább a kérdés: Ma merre
jártál? Kedvem volna beszélni a szigetekről, tanulságos kalandjaimról, távoli barátaimról,
tanácsaikról, de csak akadozva tudnám átváltani azokat a távoli („tengerentúli”) nyelveket erre
az ittenire s azért csak legyintésem mondja: a szokott helyen. S ürítek még egy ráadás legutolsó
poharat. Bucsuzóul folyvást.
|