Keserű pohár

Egy breton sziklaparton
Gördít a tenger eléd odalent ugy habot:
 
számlálhatod…
 
s elteheted,
csak lelj magadban kincs-őrző helyet.
Dél! szór napfényt ott a Brest-i (?) világitó torony.
 
De épp oly villogón,
 
(hogy szinte ég)
szikrázik itt a szódás calvados-ban a jég…
Kifogyhatatlan egy vagy, keserű Óceán!
 
S te, sós Idő! De lám
 
így percre hogy
édesül (ihatóvá!) minden kényszerű korty.
Darabban nékem azt már, ami jő! Az Egész:
 
a Kész: fojt, zár, nyom, és
 
vigasz, ha jön:
csillogva, cseppben így jön, ezer parány öröm.
Gördítsd a könnyülést így, pezsegve, Láthatár!
 
Jelent, jelent nekem: percet! Ha már
 
koccintást ő kinál
– de mivel is tele (ha nem üresen)? –
 
a Végtelen. Az atyai pohár!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]