Fémjelző idő

Arc és nyom
Pénzen császárfőt, midőn már kopottan
 
fintorodik,
s kőarcot, mit porlasztó Nap s zúzó Fagy
 
cizellál, finomit:
láttam máson is a Perc meg a Korszak
 
kemény fog- s kéznyomait.
S dalokból is! – mennyi szépség, erősség
 
tűnik elő
(s igazság így!) – ha hozzányúl az ember
 
után még az idő;
úgy vers a vers, ha már neve-nincs száll föl
 
s hull, mint közkincs eső.
Eltünt a bölény, de az ősi barlang
 
falán a kép
kiált, idáig, tollamig, te is csapd
 
át a halál szivét!
Küzd a vár és küzd az oltár, amig csak
 
egy szép romkövük ép.
Beszélj öreg arc tükrömben. Csatázz csak
 
hűre kopott,
fogdosott, mocskolt szív, tán fölemel még,
 
ki eldobott;
bámul a földnép s bán – hogy összetörték –
 
aranyon Arcot (és Nyomot).
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]