Kik jöttök, évek – évek?…
| Egy év után vonok versre papírt elébem. |
| Visszanéz a betű rám, fekete a fehéren: |
|
| Különös testamentum! Magamnak is titok még, |
| hogy végső vallomásként szivemből mi iródnék, |
|
| Jó volt-e, rossz-e élni? Hol ezt, hol azt sugallja |
| s a vén száj változóbban, akár a kisded ajka |
|
| aszerint, hogy viharba suhan-e ama Sajka, |
|
| Ura vagyok-e még szavaimnak? Beszélek, |
| szivem vall-e még híven? Vagy – kín közt – már a Végzet |
|
| Kik jöttök, évek – évek? ne csigázva, oh pribékek, |
|
| Úgy igaz: nincs, hogy ennyi – s ilyen! – utak után ne |
| miért is nem terül el, sőt lépdel még tovább? Te |
|
|
Várakozások
| Várakoztam. Talpammal vertem |
| a földet: iparkodj, jövő! |
| Fektéből csökönyös bivalyt, |
| rugdaltam rest Históriánkat. |
|
| vártam izzasztó napsütésben. |
| Jártam le s föl előszobákban, |
| nem másként, mint rács közt a vad. |
|
| Áttetsző kezével kezemben |
| vártam ősz mesterem halálát, |
| fölfogni még akkor se birván, |
| hogy lehet úgy, hogy nincs remény. |
|
| Vártam rendőri vallatásra, |
| míg – csattanás és – fölüvöltött, |
|
| nem zsebemben, csak koponyámban, |
| sorozó bizottsági döntést |
| kézzel födve férfiasságom. |
|
| Vártam klinika folyosóján |
| szövettani megállapitást. |
| Vártam gránát-találta háznak |
| pincéjében, ledől-e ránk is? |
|
| De meddig lehet várakozni? |
| Meddig szabad még várakozni, |
|
| Hittem, hogy mint idomított eb, |
| Várakozni, szinte vakon, hisz |
| várakozni a végső bástya. |
|
| Várni, az a mustból a bor. |
| Várni, az a kenyér, ahogy kel. |
| Várni, a rend jut uralomra. |
| Várni, hisz rossz is elmaradhat. |
|
| Elfult szívvel vártam a lányra, |
| lépjen ki már a varrodából; |
| egy kis megváltás szállt felém, mig |
| futtában föltette kalapját. |
|
| Rabtartóm volt, szoros pórázú, |
| mind, mind, aki megváratott, |
| aki magamtól visszatartott. |
| Örömre is kinlódva vártam. |
|
| Vártam anyámra: hazahúz majd |
| szánkón a szél-örvényes pusztán. |
| Vártam gőzhajók érkezését. |
|
| Vártunk vissza katonatestvért, |
| hadifoglyot és számüzöttet. |
| Vártam jó hírt szülőszobából. |
|
| Várakozni: zabla a szájban. |
|
| De pezsdítő korty szesz is. |
|
| Várok és várok. Hogy befutnak, |
| mint vonatok, új események, |
| föllépek és már mozdulatlan |
| szállok rég áhított hazába. |
|
| Mint fennsikon az árvalányhaj, |
| lengnek az ősz fürtök a szélben. |
| Magányosul a vén. De vár még. |
| Mit vár? Ne kérdezd. Nem halált. |
|
| Szeretem a gyümölcsfát, melyen |
| előbb van virág, mint levél. |
| Vártam, hogy mint a rügy s a bimbó |
| versenyt fakadjon tett s igéret. |
|
| Vártam úgy: puskacső meredt rám |
| és puskacsőnél hidegebben |
| hiúz-szeme az ölhetnéknek. |
| Vártam még egy, még egy, még egy szót. |
|
| Vártam s lapult, s dermedt, de bárhogy: |
| úgy várt, vert szivem, mint akit |
| nem semmisít meg az a perc sem, |
| csak rettentőkről okosít meg. |
|
| Várni: madár így lesz tojásból, |
| szorongásból szárnyaló eszme, |
| csak őrizd a keltető fészket, |
| tartsd forrón a várakozást. |
|
| Profécia nemcsak komor van. |
| Voltak jót jósló szellemek. |
| Szálltak máglyától is, keresztről |
|
| Várt a család esőt, majd épp úgy |
| mint a szív-verés: igen és nem, |
| úgy vár élő ellenkezőt is. |
|
| Néztem az utca-sarki órán |
| konokan hogyan közelített, |
| kitépett pókláb-rándulással, |
| mi el volt rendelve reánk. |
|
| Várni: légvétel a jövőből. |
|
| Maholnap nem lesz hirmondó sem |
| közülünk, akik hangos szóval |
| nyaggattuk a sorsot, akár |
| apánkat, ha városba készült. |
|
| Vártam ágyamban forgolódva |
| torony s kakas szavát az éjben |
| s szólni fog tovább a kakas |
| és őrködni fognak a tornyok. |
|
| Előbb csak egy-egy bontott szárnyat |
| kortársaim madár-rajából. |
| De most már zeng az egész erdő. |
| Ürülnek a fészkek, az odvak. |
|
| Csak együtt várni volt vigasz, |
| tettre készen ama Jövendőt! |
| Egy-egy nemzedék: egy közös |
|
| Nem lesz hiába várakozni, |
| élesztgettem hülő türelmem, |
| forrnak, mint tűzlapon a bögrék, |
| főnek nyers tervek ehetővé. |
|
| Lobog a tél őszült hajával, |
| mereszt véres szemet a Nap. |
| De nem mindig az lesz a holnap; |
| tegnapok futnak ilyen arccal. |
|
| kikkel egy-egy diadalt vártunk; |
| velük lettem testvériségben |
|
| A közös baj, közös remény |
| legvérszerintibb két szülőnk. |
| Ahogyan a méhből a magzat, |
| úgy tartunk egyre uj világba. |
|
| Nem holt szakadék minden várás. |
| oroszlánt szövetségesemmé |
| és szörny esélyt Józsefként kútban. |
|
| vártam mégis: mi végre várunk? |
| Mert hinni tud, ki várni tud? |
|
| Lobog a tél őszült hajával. |
| Hátrálna barlangba a szív. |
| Könnyén át fürkész ki a szem. |
| Zárul a száj: melegét menti. |
|
| Nemcsak a te akaratod hat |
| Dolgoznak titkos viszonyok lent, |
| lentebb, mint tűz, föld, jég alatt. |
|
| Mint horográndulást a horgász, |
| lestem, mit ad föl az a mély is, |
| hova leszállnunk a halál tilt. |
| Szivemet kapkodta a sodrás. |
|
| Sok várható még mi magunktól. |
| Megszólalnak, mint kisdedek, |
| kompjuterek, számoló-gépek. |
| Jöhetnek nem-várt válaszok. |
|
| fagyos szemben, fa-szálkás arcon. |
| Feszengve az emberi bőrben, |
| összevont szemölddel, szivósan. |
|
| Robbantott sziklát, trónokat |
| szívbe fojtott türelmetlenség. |
| Forgatott malmot jó búzának |
| habzó harag, sziszegő bosszú. |
|
| Vártam konokan, mint a fényre, |
| ha dereng a kórházi ablak, |
| s valahol már ajtók csapódnak. |
|
| Szalad a tél szürke hajával. |
| Őrzi melegét a csukott száj. |
| De nyílik, lélegezni kell, |
| szívni kell így-úgy a világot. |
|
| Vártam csak még egy perc halasztást. |
| Vártam, ne legyen több halasztás. |
| Megtanultam állatként várni |
| és hogy ne várjak, mint az állat. |
|
| Vártam levél s pénz érkezését, |
| Vártam női zokogás végét, |
|
|
Fémjelző idő
| Pénzen császárfőt, midőn már kopottan |
| s kőarcot, mit porlasztó Nap s zúzó Fagy |
| láttam máson is a Perc meg a Korszak |
|
kemény fog- s kéznyomait. |
|
| S dalokból is! – mennyi szépség, erősség |
| (s igazság így!) – ha hozzányúl az ember |
| úgy vers a vers, ha már neve-nincs száll föl |
|
s hull, mint közkincs eső. |
|
| Eltünt a bölény, de az ősi barlang |
| kiált, idáig, tollamig, te is csapd |
| Küzd a vár és küzd az oltár, amig csak |
|
| Beszélj öreg arc tükrömben. Csatázz csak |
| fogdosott, mocskolt szív, tán fölemel még, |
| bámul a földnép s bán – hogy összetörték – |
|
aranyon Arcot (és Nyomot). |
|
|
Kisértet
Ma délelőtt a lég üvegszerű. |
Üvegfalon s új üvegfalon át |
hogy – este bár szívem majd szétrepedt – |
|
Hódolat a szigeti Zrínyinek
| Elvész ki megadja magát. El az is. Tehát |
| vissza a csűrt-csavart föltételekkel is, hogy |
| „szabad elvonulás” meg „biztosíték” – |
| A fölvonulás útjába esik a vár. |
| Meg kell szerezni; tudjuk; selyemzsinóros parancs. Tehát |
| bármily esetben az várhat, ami |
| Temesvárnál Losonczira – Tehát |
| tehát, tehát – nyújtsd még egy töltetért |
| poharadat a szivélyes háziasszony üvege alá, |
| fogadd el a készséges ifjútól ezuttal is |
| s lebegj, mintegy a füst hullámán, ringatódz |
| az emelkedett társalgás hab-mormolásain, hogy |
| mi is az uj lirai és drámai |
| jelképiség Beckett (és Maeterlinck) nyomán – |
| csak nem megadni magadat egy másodpercre sem, |
| egy tized-másodpercre sem, |
| nem egy barázdát sem, egy talpalatnyi |
| hátrálást sem, függetlenül, hogy |
| jő-e vagy nem a császár fölmentő hada, |
| van-e had egyáltalán, van-e császár, |
| az legalább a lenti locsogások, |
| a fenti árulások közepette. |
|
Mi készül?
| Nem bizonyítja a régi hitellel |
| a falilámpa, a tűzhely, az óra, |
| hogy a vizsgáztató próbák után is |
| kitartanak velünk; hogy érvényes a vásár, |
| a rabszolga-piaci, mely után |
| hozzánk kerültek. Állong félszegen |
| a ruhásszekrény s jó igavonóként |
| láb-váltva szinte az asztal. Fülelnek, |
| főleg (a székek is), ha szól a rádió. |
| Hadüzenet vajon, az ismert indulókkal, |
| hogy száguldjanak ismét a lakásból |
| szétfröccsentve az ablaküveget? |
| Vagy himnusz mégis? Távoli iskola-dalkör? |
| Fülel a teljhatalmú gazda. |
|
Sistergő rózsa
| kinyúlva vissza a nyárnak hódol, |
|
| Jeges rajukkal hogy be ne lepnék, |
| űzné a fehér darazsat, lepkét: |
| Úgy pusztul – szinte sistereg. |
|
| Na és te? És te? Küld fagyos eszmét |
| nyári szivünkre zúzós öregség. |
| Pillog a szív – nincs tél, ami |
|
| …Hull, hull a hó s fog hullni csak eztán. |
| Fejet dug, fart vet a nyáj a pusztán. |
| S pásztora? láttad utazó: |
| gyúrta síremléknek a hó!… |
|
|
|