Amiel kérkedése
Más lett mindjárt, mihelyt |
Tiltakozásul? Oly vakítón |
gyúlt villámfényre az igazság, |
hogy már nem róla van szó többet, |
nem is kettőnkről? Szörnyebb |
ítélet mondatott ki – rég talán s még |
mikor nem is ismertük egymást |
s ez csak a beteljesedése |
Tudta, hogy nincs segítség. |
De azt se lelhetett már, könnyet. |
Tudta, csak kínok jönnek. |
|
|