Perella Corbához

Üzekedő üzekedővel paráznán gyorsuló ütemben, úgy rángott (láttam) a halállal a lelőtt vad, a sebesült bogár, széttárva, égnek vetve tagjait s a katona: vad-kori a döbbenet: a végső: a végképp elragadó- odaadó percek miféle ősi asszonyit hoznak a férfinak? Miféle férfiúit az asszonynak? Miféle köz-szégyenű látványosságra lök oda a „család tagjai előtt” bár az a már nemcsak földi: föld-előttit sejttető egy-létbe visszaközösödés? Öleltem halált és voltam magam is halál, kortyokra; részegülni! Szigorúbb, kietlenebb éjszaka vár most! Semmi társ! De még együtt vagyunk magunkban. Védeni szeretnélek? Vagy szoktatni vajon? Veszélyben bizonyul meg, ki meddig bír szeretni. Emberien, azaz mélyebben, végzetesebben (mert árvábban), mint az istenek; a jött-ment „istenek!”