Perella Corbához

Üzekedő üzekedővel
paráznán gyorsuló ütemben,
úgy rángott (láttam) a halállal
a lelőtt vad, a sebesült bogár,
széttárva, égnek vetve tagjait
s a katona: vad-kori a döbbenet:
a végső: a végképp elragadó-
odaadó percek miféle ősi asszonyit
hoznak a férfinak? Miféle
férfiúit az asszonynak? Miféle
köz-szégyenű látványosságra lök oda
a „család tagjai előtt” bár az a már
nemcsak földi: föld-előttit sejttető
egy-létbe visszaközösödés? Öleltem
halált és voltam magam is halál,
kortyokra; részegülni! Szigorúbb, kietlenebb
éjszaka vár most! Semmi társ! De még
együtt vagyunk magunkban. Védeni
szeretnélek? Vagy szoktatni vajon? Veszélyben
bizonyul meg, ki meddig bír szeretni.
Emberien, azaz
mélyebben, végzetesebben (mert
árvábban), mint az istenek; a jött-ment „istenek!”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]