Reggel, október, napsütés
| Két nap lövet vad fényt a hegyi házra. |
| Az egyik, melyet most emel Somogy. |
| A másik, mely a tó tükrén lobog – |
| mint ráadása? Bőszebb harci társa! |
|
| Két fényszóró hív ki az aranysárga |
| színpad-teraszra. Szemem hunyorog. |
| De a szív? Nyílna! Mind szodébbra, hogy |
| még, még s még melegebben! „Búcsúzásra!” |
|
| Halált álmodtam. Szörny maffiát. Álnok |
| imbroglio-kkal (mik még se voltak álmok). |
| S e torz dráma döntött le (hős helyen). |
|
| S most – kint vagyok! Itt! Végjaj után is – épen! |
| S főt hajtván úgy jár halmon, habon, égen |
| hálás szemem, hogy már-már könnyezem. |
|
Változat a tercinákra
| Várni, éri-e érdem évnyi dolgom, |
| kell menni nekem Pestre meghajolnom? |
| Itt én vagyok a mű, az várja itten |
|
| – halmok, habok, fák nagy terme előtt –: |
| jó lett-e, rossz-e, amit végbe vittem? – – |
| Felelj! Mielőtt függönyöd beföd! |
|
|
Még egy változat
| Így is: teátrum! Sminktelenül hadd mondom: |
| s ha visznek is! S ha ez volt is az otthon, |
| honnan most – irígyen csipp-csupp titokra – |
|
| a gazda, lázadó fiát, szótlan kitesz: |
| megyek, fogam közt megvetést szorítva: |
| velem közölni nem volt érdemes? |
|
|
|
|