Híresek

Valahányszor csak rámutatnak egy hírességre: ez, ez – Az! Vörösödni kellene annak. Izzó vasálarc rajta az az arc. Remény vetül rá, zászlón lesz kép, győzelmi zálog: a világ csodát vár – hogy üdvre vezessék – kiket fölötte tündökölni lát. A „híres”, ki nem érzi: mécs, de milliók hit-lángjától ég s mélyből jő fölemeltetése: szétmarja azt – épp fényével – a Kép. Mert meddig győzik türelemmel, kiknek a vágy csak látomás? S mert bármily grádicson az ember: igéret, egy-egy profán messiás. Ha látná előre sorsát jajongania kellene. Mert dicsősége? Zord adósság. S amellyel győz majd: serege? Kik rendelték láng-trónra Dózsát pribékjeinél is előbb? Máglyára Husztot? Ők, a Jóság- szomjazók, az Igazság-éhezők. Valahányszor csak rámutatnak egy hírességre: ez – valóban – Az! Szívére ostorütést kap csak: tovább! Nem tiéd, miénk az az Arc!