Az arc a viselőjéhez
|
Mottó:
– Vén arcok, bearanyozódtok…
– Ha lesz miből!
|
| Az utcasarokra már mégse küldj ki. |
|
Hű szeretőnek teremtődtem. |
|
Berendezkedtem volna benned. |
|
Kar-karban kijárhattunk volna. |
| Nem kellene, hogy rejtegesselek. |
|
Nem kellene, hogy rejtegess. |
|
| Nem ölelődzöm össze bárkivel |
| kutyafarkot csóválni szám körül |
| egy biztató szóért, egy csókért, |
| nem nyüzsögtetni a szememben |
|
kígyófészket, siklásra és |
|
| Egymáshoz öregedtünk volna, |
| elviselve, amit vállalni kell – |
| Meg-megpirít, tudod mi már? |
|
| Nem löksz vissza oda, ahonnan |
| jöttünk, a hulladék-evőkhöz, |
| négykézláb majomként makogni. |
| Talpon akarok állni én is. |
| Hazudsz, hogy nem dacolhatunk. |
|
| Vigyázz hát, aljas. Följelentelek. |
| Egyre több már, aki olvasni tud. |
| Írom máris a leleplező levelet. |
| Ki fogod tenni ablakodba. |
| Nem úgy, mint rég a parasztocskák |
| Majd én rakom ki, én, a képed, |
| belevágva, bicsaknál bosszulóbban |
| mind a vonást, amit a májtól, |
|
szívtől: a lelkedtől, híres! |
|
| Láttál rács mögött tébolyultat? |
| Vigyorogsz még, vagy vicsorogsz már |
|
|
|
|