Hegyi kórházra hátranézve

Szabad szemmel is láthatóan: úgy nekigyorsultan
merül e végső szakaszán a már sötét hegyek közé
– hirtelen megnövekedve, izzó-parázs-vörösre gyúlva –
a téli Nap mögöttem.
a téli Nap mögöttem. Meg ő, mögöttem, igen, akiért
mégegyszer hátranézek:
Ő, utolsó napjait – óráit – élő barátom,
 
vak-gyors lemerültében
még tündökletesebb égitest-fényt lövellve
 
féktelen szivéből
rettenthetetlen mosolyaiból felénk,
 
élő szemünkbe és oda
– mit vállalt már – a világűrinél
hidegebb, távolibb magányba.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]