Túristák
„Emlékszel, öregem, a Földrészre, mely elveszett? |
Mi láttuk még az Atlantiszt, a Szigetet |
és népeit! Hogy jártak föl-le gondtalan |
– Krúdy, Babits, Karinthy – milyen boldogan |
vitáztak, főt ráztak, nevettek |
s aztán – egy perc se kellett – |
víz alá tűntek nyomtalan.” |
|
| „Mindezt mindinkább úgy beszélem, |
|
hogy meg-megkérdem önmagam: |
| hát mi ma itt…?! – micsoda földrészen, |
|
lenti-e, vagy fönti mély-világban |
| járunk ingerült és vidám vitákban – ?” |
|
| – Pompei, Herculanum – az nekem, |
| ez a város, mely lent van s mégis idefent! |
| Csak nézem a sok poklok-járta utcát |
|
ezt a sok hangos idegent. |
|
|
|