Elfogadtuk…

Elfogadtuk a távozásokat. Hazatért az anya az állomásról. Leült, majd darálni kezdte a kávét. Így elfogadtuk, hogy ők kint maradtak, a házon, a falun kívül, a holtak, és mind, akiknek visszatérte immár percenként kétesebb lett. Megült most az anya huzamosabban, a nagyanya, a dédanya, a zsámolyon és folytatta a tűzdelést, eladdig, míg a faliórát föl nem húztuk a kezdődő sötétben: hogy össze ne folyhasson ez az itteni ketyegés-mérte idő azokéval, kik elbocsátva, ottkünn – szinte szabadon – utaztak házon és falun és szokásainkon kivül már abban az órarendben, melynek ritka perceit egy szerény szú, egy tapintattal szólongó kakukk, házeresz-alji jégcsap csöpögése próbálta – átmenetileg is hasztalan – összeegyeztetni a mieinkkel.