Michelangelo a pályatársakhoz

Kőfal előttünk. Kő s kő. S túl az „Éden”: a munkahely, hol a teremtés üdve nem gyötrelem volt még, nem verseny-érdem, nem kudarc veszélye fő Mesterünkre. Szájas inasok s ezért kirugottak, de nem adjuk föl, nem a szakmát mégsem. Falon kívül űzetve szenvedünk, de amit magunkkal hoztunk, arra jó csak: véső, kalapács, fogszorító szégyen, rést üssünk! S ezen, a bár ujjnyi résen bepillanthassunk ősi – műhelyünkbe! Hogy összevessük a jót és a rosszat – bíróvá mostoha fajunkat ütve – ki vitte többre itt a teremtésben!