Névtelen hegy

A hókoszorúzta sziklahegy, amelyen ebben az esős-szeles évszakban immár hosszú esztendők óta egyfolytában fölfelé haladok, még nem kapott nevet. Még nincs rajt semmiféle térképen. A szédítő bazalt-bérc, amelynek síkos zergeösvényein magányosan küszködve olyan veszélyes csuszamlásokat teszek, állítólag a valóságban nincs meg. Tüdőmben áll, sőt növekszik; térdizmaimban mered, egyre föggőlegesebbre; dobhártyámon zúgatja szeleit, mind viharosabban, – így is igaz, tekintve, hogy így tavasszal csak nekiállok a kapálásnak, gödörásásnak. Ezen a holland-sík tájon! Csak verejtéktörlés közben észlelve s viszonozva az elismerő karlengetéseket, az irányomban égrecsavart nyakkal végzett bólintásokat. Megtámaszkodva a kapanyélben, mert a mélységiszony mégis csak meg-meglegyint.

De rámbízták ezt a munkát, s ha végigmegyek a két szőlősor között, fönt a szalmatetős kis ház előtt – bár határozott ígéret nem történt – mégis csak vár legalább egy pohár borral a nyakába emelt lopóból eresztve – a Gazda, a nagyapám korabeli.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]