A Baross utcából letérve

A mellékutcákba húzódva őriz még sok helyütt az aszfalt s vet csapdaként a hazaballagók lába elé krétával rajzolt négyszöget. Egy Iskolát. Olyat, melyen féllábon ugrálnak Ég vagy Pokol felé a gyermekek, Pesten csak úgy, mint Désen vagy Toulouse-ban. Kétféle felnőtt van most már. Aki közönnyel lép e rajzra, úgy, ahogy járt tegnap még híg, de mára kő-szilárd tavon, nem ámulva a genezáreti csodán, pusztán az ismétlődése miatt. (Ész-szerű hát, hogy öljön őrjöngve évenként a Fagy.) De jő, akinek lábizmaiban átcikáz meleg emlékezete az estnek, amidőn kocsmából megtért férfiak, sőt kerékpárosok álltak meg s figyelték a játék-játszma végét s így azt is, mikor ő dobott utolsót s táncolt a Cél felé és – ő, elámul, hogy lába alatt, noha ott rohan árvíz-hordalékaival, be nem omlott, és e percben sem omlik be a vad Folyam!