Ebből a hegyi honból

Azok a gyorsírás-jelek az arcodon. Azok a bibliai villám-mondatok. Az egyre sebesebben rángók, a már dadogók-hebegők. Tükröd előtt az elhomálylók-megviláglók, azok a jóslatok – Azok a lüktető morse-jelek. Ne ejtsd le tükrödet. Velük én táviratozok. Ebből a komor hegyi házból. Hol megelőztelek. A fürge gyíkok, a parányi kígyók, a mosoly árkaiban is prédára várók; azok a pici pondrók – És mellkasod és tudatod égboltja sötétjén azok a messzi villám-rándulások, a reflexek tükrén azok a fecske cikkanások, azok a fellőtt hajós vészjelek, azok a madár jóslatok s mind a nyilak a szerveken tűhegynyi kínnal átfutók: innen, az én világomból valók. Valami kezdetleges házat, primitív tűzhelyet összerakok barkácsolva a szegényes anyagból, ha erre jöhetsz tán az úton, ha erre engednek utadra, ha erre szökhetsz még utat remélve s pihenni vágysz. Mert innen is följebb haladnak élők, szerszámmal, vagy anélkül.