Cél felé, bár közömbösen

Olajukat a földből szopva, lámpaként égtek a szürkületben a karcsú törzsű rózsafák… Egyszerre hunytak el. Egyszerre hunytak el. Csekély zúgás után átszállt, de álló testtel, mint a mennybe Jézus, egy szarvasbogár, egyre finomabbá szőve maga mögé a csöndet. Egyedül maradtunk végképp, de immár a vakok ösztönének vigaszában s türelmében sorsunk iránt – Így értettük meg, ahogyan a hangok – főleg a parton surrogó hullámoké – számolni kezdték, mint igyekszik közömbösen is cél felé, hidegen is dühödt iramban fáink és házaink között s ujjaink közt ez az évszázad roncsaival, hulláival.