Tág tél

Jobban meglelték egymást véleményeink abban a tág visszhangzatú és túlvilágított csarnokban, ami az a téli délelőtt volt. Orvosi tapintással járt a napsugár az üveges fák törékeny kis ágain: rögtön dér-hullatással reagáltak. Minden árnyaltabb, részletezhetőbb volt köröttünk – és bennünk – attól is, hogy talpad alól, akár az én talpam alól a hó a gyermekkori új cipők nyikorgását ropogta föl, s vele a gyanútlanság édenkorszakát. Új lakásba költözködés bátorságával, még száradó meszelés szagától frissítetten haladtunk, megvilágítva-tisztázva mindent, hogyan kell újra apróra bebútoroznunk – mert lám, lehet! – az életünket.