A kézmívesség kimúlása

Mammut-csontokként hevernek, épp csak feketén,

szerszámok, melyekről lemúlt az élet

szétszórtan a volt kovácsműhely udvarán.

Hidegvágók, kivásult reszelők, egy méteres nyelű

tüzesfogó – ráf-húzáshoz – egy megrepedt

faszén-kohó, még kormosan… Élt, békén, még nem is rég

a hatalmas ős-állat.

Estelente,

ha közelébe tértem, bár pihent már:

roppant erejét s emberpárti jóakaratát

testi élményként kaptam, orron át, beszíván

szagát s lehét a húszezer évesen is tevékeny,

tömérdek teremtésnek.

Így, azáltal,

hogy már-már időtlen volt, azt ígérte: küzdelem

nincs hasztalan! S így végül az Időt is,

a kerten kívül ránk-leselkedőt, a bestiát

visszahajlítjuk uralmunk alá,

(betörve elvadult évszakait is) akár

a vad lovat, a vad tüzet, a vad ugart.