Ablakok

Vélek emlékezni, de mindre, az ablakra, melyen kinéztem, kikönyököltem, mozdulatlan, modelljükként szorgos időknek. Dolgozott rajtam a világ, cserélve szaporán a vásznat. Egy múzeumnyi képkeret, és mindegyikben más az arckép. Orvosi váróterem-ablak, országos falusi eső- és latyakverte földmenti ablak. Induló expressz ablaka. Ablak, amelyről letöröltem, hol a pókhálót, hol a kormot. Istálló- s kovácsműhely-ablak. Kaszárnya-ablak. Börtöné. Diákkamrák ablaka, melynél térdre nyomott állal magoltam. Erkélyre nyíló hegyi ablak, kikelve nem magányos ágyból. Ablak, melyből falhoz lapulva néztem félszemmel lent a spiclit; majd a sárkányként tűzokádó történelmet a lépcsőházban. Néztem, s hajam átszíneződött; mélyült viszonzásul egy-egy ránc. Csak bámultam, mint mindahányan. Hisz bent nem érződött a kép. Női szem pillás keretében fürkésztem, én vagyok-e még én. Kutyaszemből is ölelőzött élő tükörkép tükörképpel. Világvárosnak elég ablak emelet sorai között járhattam föl-fölnézve, honnan int felém egy kar: gyere föl. Itt vagyok, úgy, ahogy itt hagytál. Enyém ma is a gyermekarc, mely szüreti csoportképen alszik, s a sunyi, dölyfös, rettegő agg arc; ki teremt itt középarányost? Filmszalag-kocka iramával pörgő ablakok: világképek! Kerestem sokáig a rendjük. Ki írta a forgatókönyvet? A fénykép lencse tigris-foggal tépi s köpi arcodba „képed” a dzsungelénél elvadultabb szörny-uralmaként új gépeinknek. Ablakunk minden pórusunk. Fény utolsó képésze: Rembrandt – mint az ő ablakaiban, mutassatok, keretek, művet. Hisz emberi az elmúlás is. A vad csak koponyacsontjából, barlangból nézi a világot. Pezsgő jövővel telt pohár-szeszt hörpintet velem minden ablak. Semmi sem esendőbb és gyávább, mint emlékezetünk. De én tudok le s föl járni a lépcsőn, hol Ninive is pihenő csak. Urr napégette vályogfalán áll a hegyi présház, melyből ma is még királyként nézek le a völgybe, ha dől a eső s ég a tűz. Ablak-szárnyak, nyílók, csukódók, tietek volt a szárnyalás, föl állat-sorsból, mostoha tájból, költözni ember fecske-rajként. Nézz ki az ablakon, beteg. Nem vagy magad. Seregek jönnek, fölmentők, és diadal-ív vár. A kórházkapu, ha kilépsz majd.